Település:
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
800 embertől válik meg az Electrolux!

Forrás: szoljon.hu
SZOLJON
JÁSZBERÉNY2019. 09. 11. 19:58
Leépítés az Electroluxnál: nem hagyják magukra az embereket
Illés Anita
Felfüggesztették a képviselő-testület rendes, nyílt ülését szerdán Jászberényben. A városházára érkezett ugyanis Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, akik az Electrolux nyolcszáz dolgozót érintő csoportos létszámleépítése kapcsán egyeztettek dr. Szabó Tamás polgármesterrel és Gönczy Sándorral, az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatójával.
A megbeszélés után közös sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Varga Mihály bejelentette, hogy a kormány nem hagyja magára az embereket. Átképzéssel, munkaerőközvetítéssel és különböző munkaerőpiaci programokkal azonnali segítséget biztosítanak ahhoz, hogy az emberek az idő előre haladtával el tudjanak helyezkedni.
Mint mondta: a Jászság és Jászberény gazdasága erős, Jászberényben több mint háromezer vállalkozás működik, így tehát jó esélyt látnak arra, hogy összehangolt intézkedéssorozattal, a kormány, az önkormányzat és a cég együttműködésével kezelni tudják az előállt helyzetet.
Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be Jászberényben, hogy a kormány segíti az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalóit.
Fotó: Pesti József
A pénzügyminiszter arról is tájékoztatott, hogy a munkaügyi hivatal már felmérte, milyen munkaerő szükséglet van Jászberényben. Eddig tizennégy cég 920 fős állásigényt jelentett be. Palkovics László miniszter hangsúlyozta, hogy növekszik a magyar gazdaság, ami bizakodásra adhat okot az érintett munkavállalóknak a mielőbbi elhelyezkedésre. Kiemelte az átképzések, az oktatás fontosságát, ami segíti ezt a folyamatot.
Dr. Szabó Tamás polgármester elmondta, hogy a dolgozók érdekein túl tárgyaltak a beszállítói kör helyzetéről, valamint a város gazdálkodását, adóbevételét érintő kérdésekről is. Hozzátette, hogy a felmerült kérdésekre biztató jövőképet tudtak felvázolni.
Mint arról korábban beszámoltunk a Pénzügyminisztérium fokozott figyelemmel kíséri az Electrolux jászberényi üzemében dolgozók sorsát. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal pedig a leépítés bejelentése után azonnal vizsgálatot indított, hogy a cég a csoportos létszámleépítésre vonatkozó jogszabályi kötelezettségek szerint járt-e el.
HelyiVilága Magazin ajánló

TÉLI MADÁRETETÉS
Életmód, Élet

CSILLAGFÉNY JÁTSZIK
Életmód, Élet

- A BIZONYTALANSÁG VÁR -
Életmód, Élet

Lujzi gondolkozik.
Cukiságok, Állati cukiságok

Egy hely, ami csak a miénk.
Cukiságok, Állati cukiságok

Pici Puli
Cukiságok, Állati cukiságok

Valakit szeretek
Életmód, Élet

Mackó család
Cukiságok, Állati cukiságok

A nagy fogás.
Cukiságok, Állati cukiságok
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események

Sas Dániel és a Szolnoki Szinfonikus Zenekar Ünnepi Hangversenye 2020. március 13. péntek 18:00
Programok

Kulturális programok március
Programok

Moziműsor március 5-től
Programok

Családi matiné, Ünnepi játszóház 2020. március 14. szombat
Programok

Az Ezeregyéjszaka meséi január 26. vasárnap 11:00
Programok

Mozi újra nyitva!
Programok

lV. JÁSZ KOLBÁSZTÖLTŐ FESZTIVÁL 2020. január 25.
Programok

HALÁSZ JUDIT koncert 2020. április 5. 11:00 - 12:30
Programok

Magyarok Vására Jászberény 2020. február 16.
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók