Település:
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Hullámoszlopok
Jászberény város új, köztéren kihelyezésre került "Hullámoszlopokkal" gyarapodott.
Megújult a „Hullámoszlopok” köztéri festménysorozat Jászberényben!
A Jövőkép Alkotók Egyesülete által megálmodott és 2016-ban létrehozott sorozat az alkotók szándéka szerint művészi megnyilvánulásokkal teszi még inkább tartalmassá és egyedivé az épített környezetet, a város egyes köztereit.
Az „(Új)Hullámoszlopok” 6 belvárosi helyszínt érintő átadó sétájára 2019. szeptember 8-án, a 9. Jász Expo és Fesztivál "Civil vasárnapjának" keretében került sor.
A Hullám-séta-hullám a Szentháromság térről, a Rozália kápolnától indult az alábbi útvonalon:
Rozália kápolna > Polgármesteri Hivatal > Conselve tér > Lehel Film-Színház > Jászberényi Strand- és Termálfürdő > Apostol Kávéház.
A séta kezdetén Góg Zoltán, a Jövőkép Alkotók Egyesületének elnöke, valamint Kriska-Sali Szilvia, a projektet támogató K&H Bank Jászberényi Fiókjának igazgatója mondott köszöntőt.
A hullámfestmények a Jövőkép Alkotók Egyesülete tagjai, Bartos Kinga, Bíró Boglárka, Farkas Edit, Fejős László és Koncz Gábor alkotásai.
Az egyes helyszíneken, a hullámfestmény szemlélése közben az alkotók azokhoz írt gondolatait, valamint másoktól származó prózai részleteket hallhattak a jelenlévők Kormos László, a Berényi Színjátékos Társaság tagjának előadásában.
Az utolsó helyszínen, az alkotók által közösen festett hullámnál a résztvevők közös felolvasással, az addig elhangzott szövegeket egyszerre előadva hoztak létre morajló "hullám kánont".
Fotók: Gémesi Balázs
HelyiVilága Magazin ajánló
Léteznek párhuzamos világok, melyek kihatnak a miénkre - állítják a tudósok
Nagyvilág, Érdekességek
Pici Puli
Cukiságok, Állati cukiságok
Egy hely, ami csak a miénk.
Cukiságok, Állati cukiságok
Valakit szeretek
Életmód, Élet
Csak ülök és nézek.
Cukiságok, Állati cukiságok
TÉLI MADÁRETETÉS
Életmód, Élet
Egy kicsit még bújós vagyok.
Cukiságok, Állati cukiságok
-SZÉP AZ ÉLET - HÁT SZÉP -
Életmód, Élet
Lujzi gondolkozik.
Cukiságok, Állati cukiságok
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
TVRTKO, Túl minden határon, JÁSZBERÉNY, jótékonysági est 2020. február 14. péntek 18:00
Programok
Az Ezeregyéjszaka meséi január 26. vasárnap 11:00
Programok
Kulturális programok március
Programok
Magyarok Vására Jászberény 2020. február 16.
Programok
lV. JÁSZ KOLBÁSZTÖLTŐ FESZTIVÁL 2020. január 25.
Programok
Családi matiné, Ünnepi játszóház 2020. március 14. szombat
Programok
Moziműsor március 5-től
Programok
Sas Dániel és a Szolnoki Szinfonikus Zenekar Ünnepi Hangversenye 2020. március 13. péntek 18:00
Programok
Gyógynövényekkel az egészségmegőrzésért-Szabó György előadása február 6. csütörtök 17:00
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók